Őszi micellás vizeim összehasonlító tesztje

by - november 05, 2018

     A micellás vizeket és a működési elvüket biztosan nem szükséges bemutatnom  nektek, hiszen az utóbbi évek szépségipari forradalmának köszönhetően sokunk fürdőszobájában már a csapból is micellás víz folyik.
Ez a jelenség pedig nem a véletlen műve.

     Amikor ez a termékcsoport először bukkant fel az üzletek polcain, még senki sem sejtette, hogy egy korszakalkotó találmánnyal állunk szemben, időközben azonban még a termékben leginkább kételkedők is jobb belátásra tértek: a micellás vizek annyi mindent oldanak meg egyetlen lépésben, mint korábban soha semmilyen más készítmény. 
Mára szinte nincs is olyan kozmetikai márka, ami ne fejlesztette volna ki a saját arctisztító vizét, így ma két teljesen különböző márka két teljesen különböző micellás vizét mutatom meg nektek.



Mit kell tudnotok a micellás vizekhez fűződő kapcsolatomról?
A micellás vizek nálam gyorsan fogyó eszközök, hiszen minden nap sminkelek, így a legvadabb füstös szemsminkeket, a visszafogott nappali makeupokat, és a vadítóan vörös rúzsokat is - első körben - velük igyekszem eltávolítani.
Sem az arcbőröm, sem a szemem nem érzékeny, ennek ellenére előnyben részesítem a kíméletesen formulázott kozmetikumokat (persze azt is tudom, hogy sokan vannak, akik nem ilyen szerencsések).
Olykor küzdenem kell viszont a bőröm kiszáradásával, ezért ha találok száraz bőrre való, nekem tetsző piperét, azt szoktam megvenni.

Az Yves Rocher  Sensitive Végétal teljes termékcsaládja érzékeny bőrre lett kifejlesztve, míg a Mixa Anti-dryness micellás vizére azért esett a választásom, mert egy kimondottan száraz bőrre készült termékről beszélünk.




ÖSSZETEVŐK
Amint azt a lenti táblázatban is láthatjátok, a két micellás víznek a vízen és a glycerinen kívül semmilyen más olyan összetevője nincs, ami közös lenne, funkciójukat tekintve mégis ugyanarra szolgálnak.
A Mixa temékében említést érdemel a Disodium Cocoamphodiacetate nevű gyengéd felületaktív anyag, aminek segítségével nem bontjuk meg a bőrünk természetes savköpenyét (szemben egy lúgos szappannal mondjuk), a bőrpuhító és bőrnyugtató hatású Panthenol, valamint a ricinusolaj, ami szintén puhítja az arcbőrt.
Az Yves Rocher terméke jórészt segédanyagokat és tartósítószert tartalmaz.



TAPASZTALATAIM
  • a Mixa terméke 2.000- 2.200 Ft körüli áron kapható (üzletenként változik az ára), amely összegért 400 ml vizet kapunk, míg az Yves Rocher vizéből 200 ml 2.790 Ft-ért kapható. Gyakran akciós áron is hozzájuk lehet jutni, de ár-érték arányban a Mixa magasan veri a francia márkát.


  • mindkettejük kíméletes a bőrrel: az Yves Rocher egyáltalán nem tartalmaz irritáló anyagot, a Mixa vize pedig a legutolsó helyen, ici-pici mennyiségben parfümöt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Krémmánián rengeteg lány panaszkodik arra, hogy az Yves Rocher víz csípi a szemét / égeti a bőrét. Mint fentebb írtam, nálam ilyesmi soha nem jelentkezett még, a nagyon érzékeny bőrű lányok viszont szerintem jobb, ha mást választanak.
  • mindkét vizet le szoktam mosni használat után a bőrömről, bár ragacsos érzetet egyik után sem tapasztalok.
  • a Mixa kupakját jobban szeretem, mert kisebb a kiöntőnyílása, ezáltal jobban tudom szabályozni, hogy mennyi víz kerüljön a vattapamacsomra, a tubusa viszont az Yves Rocher-é a praktikusabb, csinosabb.



  • a vízálló szempillaspirálokkal, csókálló rúzsokkal az Yves Rocher vize csak többedik nekifutásra bírkózik meg.

Összességében véve mindkét terméket szeretem, mindkettejüket más és más okok miatt. Az Yves Rocher-hoz évek óta márkahű vagyok, a  Mixa pedig viszonylag új szereplő a piacon.
A Mixa micellás vizét mindenkinek ajánlom, mert szinte hibátlan termék, míg az Yves Rocher vizét csak azoknak, akiknek egészséges, érzékenységekre nem hajlamos bőrük van.

You May Also Like

0 megjegyzés