Újévi anti-fogadalmaim

by - január 02, 2016

Az utóbbi időben elképesztően trendi dolog lett újévi fogadalmakat tenni (egyesek képesek komplett teendőlisták összeállítására is), de tudjátok, mit mondanak a szakemberek ezekről az olykor könnyelműen, máskor alkoholmámorban megtett ígéretekről?
Azt, hogy a 75-80%-uk soha nem valósul meg.
Abban biztos vagyok, hogy a tartalmas ünnepi lakomák után 2016 első perceiben sokak megtették már a szent esküt, hogy idén aztán tényleg megválnak az összes fölösleges kilójuktól, meg persze vesznek egy kacsalábon forgó palotát is valahol a Rózsadomb tetején, mindezek mellett pedig összespórolnak annyi pénzt, hogy a telet egy Csendes-óceáni cuki kis szigeten tudják majd tölteni.
Szilveszter éjszakáján, amikor éjfélt ütött az óra, az ilyen és ezekhez hasonló terveket én ezúttal is félretettem, mert úgy döntöttem, hogy 2016 nálam az elengedés éve lesz.
És a lemondásoké, mert van néhány olyan rossz szokásom, amiktől búcsút szeretnék végérvényesen venni.
És hogy mire gondoltam pontosan?
Máris mutatom!

kép: Pinterest


2016-ban nem fogok:
  • kevesebbet aludni annál, mint amennyi pihenésre szükségem lenne
  • igent mondani olyan feladatokra, amiket csak megfelelési kényszerből vállalnék el
  • igent mondani olyan találkozókra, amikhez nincs kedvem / amikre nincs időm
  • aggódni, ha valami nem sikerül tökéletesen (Goodbye, maximalizmus!)
  • egy szál cigit sem szívni sutyiban


A régi, rossz szokásoktól nem egyszerű megszabadulni, ezért nem az a célom, hogy ezeket a dolgokat soha többé ne csináljam, hanem az, hogy ha bűnözök is, akkor ésszel és mértékkel tegyem.
A hangsúly a fokozatosságon és/vagy rendszerességen lesz, de bízom benne, hogy az év végére látványos javuláson megyek majd keresztül.
Megbotlani útközben szerintem meg fogok, de ha csak egy picit is sikerül letennem az alábbi dolgokból, akkor én már sikeresnek fogom érezni a projektemet!



Most pedig meséljetek: ti mit nem fogtok csinálni 2016-ban?

You May Also Like

10 megjegyzés

  1. Szia! :)

    Én sem hiszek az újévi fogadalmakban, nem véletlenül. Viszont egy tanulmányt olvastam, ahol a kutatók azt írták, ha az ember fogadást köt valakivel, hogy mondjuk fél évig napi 4x tornázik, akkor 83%-al többen végzik el sikeresen a kihívást.
    Így fogadalom helyett érdemes lehet elgondolkodni akár egyéni, vagy csoportos kihívásokon. :)

    Sok sikert kívánok a céljaid eléréséhez, és rengeteg kitartást, hogy minél kevesebbszer ess bűnbe! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Harmat Csepp!

      Az olvasóim nevében is hálás vagyok a tanulmány megemlítéséért, szuper megközelítésből látod a dolgokat! ♥

      Biztos vagyok benne, hogy most sokaknak hoztál kedvet a kihívásokhoz (nekem mindenképp), mert való igaz, hogy egy-egy fogadás megkötésekor az ember lánya valahogy motiváltabb és tettre készebb, mint amikor senki sem kéri rajta számon az elért eredményeit. Éljen a jó öreg versenyszellem, ugyebár... :)

      A jókívánságokért ölellek, és kívánom, hogy olyan legyen 2016, amilyennek elképzelted! :)

      Törlés
  2. Sosem fogadok meg semmit, minek várni egy bizonyos dátumig, miért nem azonnal törekszünk a jóra? Ha fontos a dolog, úgyis megtartjuk a fogadalmat, ha meg nem, akkor nem fontos valamiért.
    Listázni szeretek, teendőket, de nem fogadalmakat.

    VálaszTörlés
  3. Tetszik ez a hozzáállás, mert nemet is meg kell tanulni mondani. Én ezzel sokáig küszködtem. Amúgy meg az ilyen fontosabb dátumok valahogy jelentőséggel bírnak, gondolom sokan ezért választják a szilvesztert is fogadalom tételre. Én inkább terveket szövök, nem fogadalmakat, és a terveimet próbálom meg betartani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes lenne egyébként utánaolvasni, hogy miért alakulhatott ki az a szokás, hogy az új év első perceit azonnal fogadkozásokkal kezdjük.
      Lehet, hogy az elődeink egy teljesen tiszta lappal akarták kezdeni az új évet? Utána is nézek...

      Törlés
  4. Nekem ahhoz, hogy valamit elhatározzak nincs szükségem egy új évre.. ha egy dolgot eldöntök és tényleg valóra szeretném váltani akkor azt bármelyik nap el tudom kezdeni az évben és némi akaraterő segítségével véghez is viszem! Az amit egyesek csinálnak, hogy olyan dolgokat fogadnak meg csak viccből amit egyértelműen nem fog tudni/akarni betartani szerintem értelmetlen. DE! Ha valakinek a Szilveszterre és akkori fogadalmára van szüksége egy kívánság teljesítéséhez, mert az mèg pluszban ösztönzi is akkor az is egy pozitív dolog. Az előbb leírt dolgok ellenére én is minden évben teszek fogadalmat, mert hát na az mégis úgy az igazi :)
    Ölel Petra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maximálisan egyet értek minden szavaddal! :)

      Vannak olyan fogadalmak, amikről már a megfogalmazásuk pillanatában tudni lehet, hogy hamvában holt dolgokról van szó. Az ilyen fogadalmak tényleg értelmetlenek, csak azért fogadkozásba bocsátkozni, mert mások is ezt teszik, szerintem fölösleges.
      Ettől sokkal elegánsabb megnyilvánulás az, ha valaki felvállalja, hogy nem fogad meg semmit.

      Azt szabad tudni, hogy idén te mit fogadtál meg?

      Törlés
    2. Persze :) idén semmi konkrét elképzelésem nem volt, de ahogy írtam nekem a fogadalom tétele a Szilveszterrel jár. Így arra jutottam, hogy valami olyan lesz ami mindenre hatással van, ebből lett egy ugyan hétköznapian átlagosnak tűnő, ám nekem sokkal nagyobb jelentéssel bíró 'Mindenből az én saját képességeimhez/tudásomhoz képest a lehető legjobbat/többet fogom kihozni' fogadalom lett. Eddig teljes mértékben sikerrel jártam, maximalizmusom segítségemre van, így remélhetőleg 2016 ténylegesen egy sikeres év lesz :)

      Törlés
    3. Őszintén szurkolok neked, hogy valóban sikeres évet tudhass majd magad mögött 2017 januárjában. :)
      U.i.: nagyon szimpatikus, ahogyan gondolkodsz! Rokonléleknek érezlek. :)

      Törlés