Fifty Shades of Women

     Sokszor meséltem már nektek a körmeimhez fűződő paradox viszonyomról, hiszen miközben imádom a szépséges nail artokat, a csilli-villi lakkozásokat és a legkülönfélébb textúrájú és finishű körömlakkokat, addig a körmeim sajnos meglehetősen gyengécskék és törékenyek ahhoz, hogy ki tudjam élni rajtuk a szenvedélyem.

Valamikor tavalyelőtt ősszel fájó és végleges(nek tűnő) búcsút intettem a műkörmeimnek, amik hosszú éveken keresztül orvosolták a problémám, hiszen az épített zselének és porcelánnak köszönhetően soha nem kellett lakkozatlan, betört, letört vagy rövidre vágott körmökkel kilépnem az utcára, és bevallom, ez egy nagyon kényelmes és biztonságot nyújtó érzés volt.
Aztán egyszer csak mintha egy villám csapott volna belém, úgy döntöttem, hogy én bizony harcba szállok a genetikámmal, és megerősítem a saját körmeimet.

A projektem már több, mint egy éve tart, amely idő alatt rengeteg vitamint és körömerősítő készítményt kipróbáltam. Volt közöttük drága és filléres apróság, szakember által javasolt és impulzusvásárlásból fakadó termék is, de összességében az az elmúlt év legnagyobb tanulsága, hogy látványos és tényleges hatása sajnos csak elenyésző százalékuknak volt. A nálam nem működő termékeket nem fogom lehúzni, nem csinálok nekik negatív reklámot (sem), de amik beváltak, azokat mindenképpen szeretném megmutatni nektek is, mert biztos vagyok benne, hogy ti is szeretitek azokat a piperéket, amik:

1. megfizethetők
2. könnyű utánpótlást szerezni belőlük, és
3. hatékonyak.

A mai bejegyzésem főszereplője is ötvözi ezeket a tulajdonságokat, így nem is csigázlak tovább benneteket, mutatom az alverde körömerősítő szérumát!


december 03, 2018 4 megjegyzés
Older Posts

FIFTY SHADES OF WOMEN

Évekkel ezelőtt az egyik egyetemi vizsgám elején a professzor arra kért, meséljek néhány szót magamról. Ugye, mondanom sem kell, hogy jobban lefagytam, mintha az egyik legkevésbé vágyott tételt húztam volna ki? Bemutatkozásból azóta sem vagyok jó, az önfényezéstől pedig a hideg ráz, ezért ahelyett, hogy teljesen irreleváns dolgokkal fárasztanálak itt benneteket, arra kérek mindenkit, hogy olvassatok a sorok között!

KERESÉS A BLOGON

Rendszeres olvasók

ENNYIEN MÁR JÁRTATOK ITT

ÍRJ ÜZENETET!

Név

E-mail *

Üzenet *

RENDSZERES OLVASÓK

PARTNEREIM


Alexandra Kiadó

Alexandra Kiadó

AVON

AVON

Manna Natúr Kozmetikum

Manna Natúr Kozmetikum

Magister Products

Magister Products

Created with by ThemeXpose