Nagyon ideje volt már készítenem egy alapozós bejegyzést a blogra, eddig ugyanis egyetlenegyszer sem írtam róluk úgy istenigazából, pedig jó szolgálatot tesznek a mindennapjaimban. Mielőtt azonban kiveséznénk a jelenleg használatban lévő kedvenceimet, el kell mondanom, hogy nagyjából 15-16 éves korom óta sminkelek. Akkor persze nem egyszer előfordult, hogy szándékosan sötétebb alapozót kentem az arcomra, hogy egy kicsit jobb színben pompázhassak (fiatalság = bolondság), de hála az égnek (és anyukám hathatós közreműködésének) hamar rájöttem, hogy az alapozót nem úgy kell viselni, ahogyan én azt a naiv kis fejemmel elgondoltam, nem a maszkhatás a cél, hanem épp ellenkezőleg.Az alapozóválasztás természetesen akkor sikeres, ha az eredmény észrevétlen, így mindegyik jelenlegi favoritomról elmondható, hogy természetes bőrfényt és egységes tónust adnak, nem nehezülnek el az arcon, és nem fényesednek át a kritikus pontokon a nap végére sem.Én viszonylag könnyű helyzetben vagyok vásárláskor, mert teljesen átlagos bőrszínnel és bőrtónussal rendelkezem, velem gyakorlatilag nem szokott olyan előfordulni még a hazai szűkös kínálat adta keretek között sem, hogy ne találnék egy megfelelő színű és textúrájú darabot a nekem tetsző termékcsalád tagjai között. A bőröm igyekszem egészségesen tartani, számottevő bőrhibáim nincsenek, ezért egy közepes fedésű alapozónál erősebbre nem szokott szükségem lenni.Elöljáróban ennyit, jöjjenek a kedvencek!
Többször említettem már itt, a blogon is, hogy mennyire fontosnak tartom a kezeinkről való gondoskodást, hiszen ápoltságuk - illetve ápolatlanságuk - sok mindent elárul rólunk. Manapság azonban nem mindenki teheti meg, hogy 10-12 naponta fodrászhoz, kozmetikushoz és manikűröshöz járjon, az ok pedig sajnos meglehetősen prózai: legtöbben az anyagiak meglétére, illetve meg nem létére, valamint az időhiányra hivatkozva nem fordítanak kellő figyelmet önmagukra.
Én továbbra is vallom, hogy arra, hogy szépen rendbe tegyük a körmeinket, feldobjunk egy pihentető és tápláló arcmaszkot, alaposan leradírozzuk a bőrünket, és egy kicsit kényeztessük önmagunkat, minimum minden hétvégén lehet időt találni. És kell is. Hiszen az ápoltság nem lehet pénz és idő kérdése.
Körömlakkfronton sem lehetetlen jól teljesítő darabokat találni, jól teljesítő és pénztárcabarát alternatívát viszont már annál nagyobb kihívás. Éppen ezért ma egy olyan szenzációs újdonságot mutatok nektek, ami ha megtetszik sem kell mélyen a zsebetekbe nyúlnotok.
augusztus 01, 2016
10
megjegyzés
Végre júliust írunk, azt a hónapot,
ami a legkedvesebb számomra az egész évben. Ilyenkorra mindig sikerül egy kis barnaságot összeszednem úgy, hogy a hőség még nem megy az agyamra, a bőröm pedig felkészülten állhat a nyaralás és az extrém napsütés előtt.
Ezzel valamelyest összefügg, hogy a kedvenceim listája is jórészt bőrápolási termékekből áll.
Ezzel valamelyest összefügg, hogy a kedvenceim listája is jórészt bőrápolási termékekből áll.
július 04, 2016
2
megjegyzés
Izgalmasan telik a hét a szépségdobozok szerelmeseinek, hiszen a Drogerie Markt Magyarország mindjárt két boxszal is kedveskedett a rajongóknak.
A drogéria csomagjairól tudni kell, hogy néha nagyon megosztók tudnak lenni, mert akik beszerzik, szinte kivétel nélkül imádják, akik viszont lemaradnak róla, mindig nagyon-nagyon dühösek.
Spórolósra azonban soha nem fogják az ajándékozást, a 2.990 Ft-ba kerülő dobozuk akár 20.000 Ft értékű piperét is tartalmazhat.
Ma a legújabb kiadásukról, a júniusi boxról olvashattok egy összefoglalót.
június 16, 2016
13
megjegyzés
Biztosan említettem már nektek, hogy én egész évben megszállott rúzsozó vagyok. Nyáron a nude színek, a hideg(ebb) hónapokban a bogyós gyümölcsösek, tavasszal pedig a narancsosak és pinkek azok, amik meghatározzák a sminkem.Ezzel párhuzamosan ősi ellenségeim az ápolatlan, kicserepesedett ajkak, így az év 365 napján extra figyelmet fordítok sajátom szépségének és épségének őrzésére. Megszállottságomból fakad, hogy mára megszámlálhatatlanul sok rúzst, ajaktintát, szájfényt és ajakkencét halmoztam fel, amik közül ebben a bejegyzésben az idei tavaszi kedvencem mutatom meg nektek.
április 27, 2016
4
megjegyzés
Az utóbbi időben elképesztően trendi dolog lett újévi fogadalmakat tenni (egyesek képesek komplett teendőlisták összeállítására is), de tudjátok, mit mondanak a szakemberek ezekről az olykor könnyelműen, máskor alkoholmámorban megtett ígéretekről?
Azt, hogy a 75-80%-uk soha nem valósul meg.
Abban biztos vagyok, hogy a tartalmas ünnepi lakomák után 2016 első perceiben sokak megtették már a szent esküt, hogy idén aztán tényleg megválnak az összes fölösleges kilójuktól, meg persze vesznek egy kacsalábon forgó palotát is valahol a Rózsadomb tetején, mindezek mellett pedig összespórolnak annyi pénzt, hogy a telet egy Csendes-óceáni cuki kis szigeten tudják majd tölteni.
Szilveszter éjszakáján, amikor éjfélt ütött az óra, az ilyen és ezekhez hasonló terveket én ezúttal is félretettem, mert úgy döntöttem, hogy 2016 nálam az elengedés éve lesz.
És a lemondásoké, mert van néhány olyan rossz szokásom, amiktől búcsút szeretnék végérvényesen venni.
És hogy mire gondoltam pontosan?
Máris mutatom!
kép: Pinterest
január 02, 2016
10
megjegyzés