Milyen megoldást találtam a fülbevalóim tárolására?

by - április 16, 2018

Ha ti is annyira szeretitek a bedugós fülbevalókat, mint én, akkor valószínűleg számotokra is ismerős a helyzet, amikor a reggeli készülődés kellős közepén nem találjátok az ékszertartótok káoszában a fülbevalóitok párját.
Velem is sokszor megesett már, hogy hosszú percek át keresgéltem egy-egy apócska kincsem társát, de az a bizonyos pohár nálam akkor telt be végleg, amikor a legkedvesebb darabomnak tűnt el a fele a színes kavalkádban. 
A helyzet megoldásért kiáltott: össze kellett párosítanom a csecsebecséimet úgy, hogy azok biztosan ne kavarodhassanak el egymástól.
Hogy hogyan csináltam?
Egyszerűbben, mint gondolnátok!


A DIY projektemhez nem volt másra szükségem néhány gombon kívül semmi másra, ezekből pedig - valljuk be - minden háztartásban akad néhány kallódó, leszakadt, vagy soha nem használt példány.

A szerencsés áldozataim felkutatása után minden gombba beletűztem egy-egy pár fülbevalót, az így elkészült remekműveimet pedig egy ékszertartónak kinevezett tálkára helyeztem.

Erős túlzás a projektemet a DIY jelzővel felruházni, hiszen sem kézügyességet, sem anyagi ráfordítást, sem pedig barkácsolást nem igényel a dolog, de mint az esetek legtöbbjében, szerintem most is igaz a mondás, miszerint az egyszerű dolgok mindig nagyszerűek!




Nektek hogy tetszik az ötlet?
Ti hogyan tároljátok az ékszereiteket, fülbevalóitokat?

You May Also Like

4 megjegyzés

  1. Én egy picit másra szoktam a háztartás elfekvő gombjait használni, de kétségkívül szuper az ötlet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Benéztem hozzád, Imelda, és hát hűűű.... lenyűgöző, amit csinálsz! :)

      Törlés
  2. Nagyon szuper ötlet! :D
    Én ládikákban tárolok, amelyekben soha nincs rend, pedig folyamatosan szortírozok, és mégsem. Belenyúlok valamiért, és minden a feje tetején áll!
    Nemrég azonban kaptam egy különleges, több kisebb rekeszből álló ún. óratartó dobozt, annak a rekeszeiben legalább összegöngyölve el tudom helyezni a gyöngysorokat, vaskosabb láncokat, karláncokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ékszeresdoboz mániás vagyok, van is belőlük jó sok, de rend az egyikben sincs csak max ideig-óráig.
      Most kipróbálom ezt a gombos megoldást, így legalább egy helyen lesznek a párok - a korábbi káoszhoz képest ez is haladás... ;D

      Törlés