RÓZSASZÍN ÁLOM A FÜRDŐSZOBÁDBAN | MANNA Tündérkert szappan

by - március 18, 2019

Hosszú éveken keresztül idegenkedtem a szappanok használatától, mert bennem is élt a sztereotípia, hogy túlszárítják a bőrt, hiszen rendkívül lúgosak. Aztán szerencsére több kézműves magyar márka is bebizonyította, hogy lehet ezt jól is csinálni, nem szükséges minden szappannak karcolnia és szétszárítania a bőrt.

Manapság biztosan furcsán hangzik ez, amikor a bőrgyógyászok és a kozmetikai cégek egymással versengve magyarázzák, hogy a szappan nem bőrbarát (emlékezzünk csak a „bőrsemleges pH” szlogenre), és hogy ne használjuk az arcunkra, különösen ne az érzékeny bőrfelületekre.

Nos, a Manna szappanjai - előre lelövöm a poént - remek készítmények. A Tündérkert szappan összetevői is azt sejtették, hogy nem fogok csalódni benne, hiszen az egzotikus vajkülönlegességek mellett például rózsaszín agyagot is tartalmaz.


MIÉRT VÁLASZD A MANNA TÜNDÉRKERT SZAPPANJÁT?

"A Tündérkert az első Mannák egyike, 2011 óta elérhető a palettán, és azóta is töretlen népszerűségnek örvend gyönyörű színe, elbűvölő illata, csodás bőrápoló összetevői miatt. Annak idején magába a rózsaszín agyagba szerettünk bele, amit Nektek is mindenáron meg akartunk mutatni, így jött az ötlet, hogy készítsünk szappant ebből a különleges alapanyagból, mely telis-tele van ásványi anyagokkal és nagyon gyengéd bőrödhöz.

Különleges alapanyaghoz különleges illatok dukálnak, ezért a Tündérkert szappanba 100% tisztaságú, édesen virágillatú geránium – azaz rózsamuskátli – illóolajat, és szárított hibiszkusz virágszirmokat is tettünk – ez utóbbinak köszönhetően a szappan gyengéd bőrradírozó hatással is büszkélkedhet."
forrás: manna.hu





A Tündérkert szappan régi köntösben



TERMÉKTESZT
Én az a fajta lány vagyok, akit a Manna a csomagolásaival mindig is megvett kilóra. A natúr papírok, a visszafogott színek és az aprócska masnik eddig is természetességet sugalltak számomra, a napokban viszont a cég változtatott slágertermékeik megjelenésén: a papírburkolat alatt korábban egy műanyagfólia is védte a piperéinket, mostantól viszont ez elmarad a környezettudatosság jegyében.

A Tündérkert szappan új köntöse

A csomagolópapír hátoldalán minden fontos tudnivaló fel van tüntetve a szappanról, mégpedig jól láthatóan, nem szükséges szemüveget vagy nagyítót használnunk, hogy kibogarásszuk az apró betűs részleteket.




A SZAPPAN KULCSÖSSZETEVŐI
  • a Manna Tündérkert szappanját háromféle egzotikus vajkülönlegesség teszi ellenállhatatlanná: kényeztető kókuszolajat, ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag ghánai organikus sheavajat, valamint természetes zsírokban gazdag kakaóvajat tartalmaz.

  •  a szappan kiemelten gazdag geránium illóolajban, amely olaj élénkíti a vérkeringést, erősíti a bőrt, szabályozza a faggyútermelést. Paula Begoun szerint a geránium olajnak antibakteriális hatása is van, azonban a bőrt irritálhatja és érzékennyé teheti. 
  • a készítmény kulcsösszetevője a rózsaszín agyag, amely színének árnyalata változhat az agyag típusának, összetételének megfelelően, azonban ez a szappankülönlegesség minőségét és bőrápoló tulajdonságait egyáltalán nem befolyásolja.

HOGYAN HASZNÁLD?
Használhatod a szokásos napi rutinodba beépítve, fürdésre és arcmosásra is. Célszerű használat után lerázni a vizet a szappanról, majd hagyni megszáradni.


MI MINDEN SZÓL A MANNA SZAPPANJA MELLETT?
  • a Tündérkert szappan bármilyen bőrtípusra ajánlott, ám különösen a pattanásos, a száraz, az érzékeny, illetve az érett bőr szereti.
  • a termék 100%-ban természetes, kézzel készül, vegyszer- és pálmaolajmentes. 
  • a Manna egy olyan magyar márka, amely a Magyar Termék Nagydíjat eddig háromszor (2012-ben, 2013-ban, 2014-ben) nyerte el összesen 34 termékre
  • a kozmetikumok tisztaságát és minőségét a világ legrangosabb natúrkozmetikai, természet- és állatvédő szervezeteinek minősítései igazolják.
  •  a Mannák nemcsak a bőrünkkel kíméletesek, hanem az állatokkal is: a Manna az első magyar Cruelty Free (= garantáltan állatkísérlet-mentes) kozmetikai márka. Az eljárás során a szervezet nem csak a teljes céget, de az összes beszállítót is megvizsgálta. 
  • a cég számára fontos, hogy részt vegyenek az őserdők megmentéséért folytatott küzdelemben, ezért egyetlen termékük sem tartalmaz pálmaolajat
  • webshopjuk igényesen szerkesztett, átlátható, könnyen kezelhető
  • a kiszállítás villámgyors



A Tündérkert szappant a www.manna.hu weboldalról és  Drogerie Markt üzleteiből tudjátok beszerezni 1670 Ft/ 90 g-os ajánlott fogyasztói áron.


You May Also Like

0 megjegyzés