Olyan időket élünk, amikor az emberekben sok a bizonytalanság, az aggodalom és a szorongás, sokakra pedig rengeteg szabadidő és kényszerű otthonlét szakadt. Jómagam közel egy éve nem jártam ezen a felületen és őszintén szólva nem is gondoltam, hogy valaha visszatérek még ide, a hirtelen jött vakáció azonban arra sarkallt, hogy "rendet rakjak" a közösségi oldalaimon. Ez mondjuk egy kifejezetten hasznos hozadéka az itthonlétnek...



A blog újjáélesztése kb. 2 másodpercet igényelt, a korábban megjelent bejegyzéseim átböngészése viszont legalább 2 órát. Bevallom, jókat mosolyogtam a korábbi írásaimon és egy-két kommenten is, és természetesen eszembe jutottak azok a napok, amikor ez a felület egy pezsgő, élettel teli blogmagazin volt.

Aztán valami megváltozott...

A tapasztalom az - és ezzel nem hiszem, hogy bárkinek újat fogok mondani -, hogy manapság az emberek figyelmét nagyon nehéz lekötni.

30 alatt senki nem vesz újságot, aki pedig 2020-ban nyomtatott könyvet olvas, az egy igazi csodabogárnak számít. Az írott blogok közül is csupán néhány tartja (még) magát. Az igényes, szórakoztató tartalmak helyét átvette az Instagram, a TIK Tok, a Musical.ly, a Snapchat és a wannabe-influencerkedés.

Összességében véve azért mérhetetlenül örülök, hogy a Fifty Shades of Women  < mindeddig > nem zárta be véglegesen a kapuit, az viszont borzaszóan elszomorít, hogy az igényes tartalomgyártás, a minőségre törekvés, valamint a hitelesség ma már nem alapfeltétele a népszerűségnek.

Aláírom: az én első posztjaim is botrányosan rosszak voltak anno, de úgy gondolom, hogy változom.
És ha már a változásnál tartunk... a Fifty Shades of Women is megérett arra, hogy változásokat eszközöljek rajta. Nem tudok azonosulni a hat (!) évvel ezelőtti gondolataimmal, nem tetszenek az akkor készült fotóim, abszolút más dolgok foglalkoztatnak ma, mint 2.242 nappal ezelőtt.
Reggel, amikor megnyitottam ezt a felületet, nem éreztem itt jól magam, pedig ez a blog nem is olyan régen még az én me-time-om volt, az állandó hobbim, a saját kis virtuális világom, ahol valamikor otthon éreztem magam.
Nem titok, hogy a blogolás rengeteg energiával, és időráfordítással jár, amit egy pillanatig sem bántam soha, mert az alkotás folyamata nekem mindig örömet okozott és tényleg nem volt más célom a bloggal, mint jól érezni magam. Az csak hab volt a tortán, hogy egyre többen szerettétek és olvastátok azt, amit megalkottam.

A változás viszont törvényszerű.

Mindig sejtettem, hogy eljön egyszer ez a nap, hiszen ami elkezdődött, az vagy így, vagy úgy, de úgyis véget ér.

Az elmúlt 2.242 napban nem tagadom, voltak komoly hullámvölgyek: az elmúlt egy évet például teljes egészében a blog nélkül töltöttem, értek csalódások és kudarcok, ábrándultam ki barátnak hitt bloggertársból, jöttek-mentek a rosszindulatú (és névtelen) trollok, következésképp többször is elgondolkodtam azon, hogy van-e értelme annak, amit csinálok.
A gödör mélyén aztán mindig jött egy-egy kedves hozzászólás, egy régi jó ismerős, néhány új feliratkozó, akik mind abban erősítettek meg, hogy folytassam.
A Fifty Shades of Women-t azonban semmilyen másik platformon sem szeretném továbbvinni, a következő okok miatt:

• nem tudok azonosulni a mások torkán erőszakosan ledugott, erőltetett, semmitmondó reklámokkal 
• nem vagyok hajlandó lejárati magam a Snapchat-en, hogy 25-tel többen lájkoljátok a fotóm/videóm
• nem csinálok bohócot magamból félmeztelenül a Tik Tok-on, még ha ez is lenne az ára a kétes hírnevemnek és a látogatottságomnak.

Az olvasótáboromhoz ugyanakkor < nagyon önző módon > ragaszkodom.

Hogy feloldjam ezt a paradoxont, arra az elhatározásra jutottam, hogy megváltoztatom a blogom célkitűzését. Jó ideje nem célom az, hogy követőket szerezzek. Nem számít, hányan olvastok, csak az, hogy akik itt vannak, legyenek érdeklődők és intelligensek. Egy ideje nem vagyok jelen semmilyen közösségi platformon és ez így is fog maradni. Aki rám és a gondolataimra kíváncsi, itt viszont mindig megtalál.

Dizájnfronton a változás folyamatos, asztali gépen egy kicsit látványosabb a dolog, de annyit elmondhatok, hogy az arculat most tényleg nagyon olyan, mint amilyen én vagyok.
A korábbi bejegyzéseim nagy részének elérhetőségét nyilvánosról privátra állítottam, ami azt jelenti, hogy ti nem olvashatjátok őket jelenleg, én viszont bármikor rápillanthatok arra, hogy sok-sok évvel ezelőtt honnan indultam.


Ígéretekbe ezúttal sem bocsátkozom, de az biztos, hogy egy frissebb és igényesebb vonalon kívánom a blogos hobbim folytatni - a saját ritmusomban, a saját elveim és saját értékrendszerem mentén.

Ha itt vagytok még, tartsatok velem!