Fifty Shades of Women

A croque madame neve rendkívül elegánsan cseng, így akik nem ismerik, akár azt is gondolhatják, hogy egy rettenetesen elegáns és arisztokratikus ételről beszélünk. Jól tudják ezt azok a menő hotelek és közkedvelt reggelizőhelyek is, akik étlapjáról nem hiányozhat a világ egyik legnépszerűbb melegszendvicse.

Az eredetéről többféle történetet olvastam, abban azonban mindenki egyetért, hogy a szendvics létrejötte a 20. század eleji, virágzó francia kávéházi kultúrához köthető, amikor is egy kicsi, párizsi bisztróban az egyik alkalmazott készített magának egy szendvicset. Bagett helyett ő két szelet kenyér közé tett sonkát és sajtot, de nem volt ideje megenni a szendvicsét, és véletlenül a radiátor mellett felejtette. Mire észrevette, a szendvicsben megolvadt a sajt, az egész át is melegedett, mivel viszont nagyon éhes volt, így is megette.
A szendvics a keresztségben a croque monsieur nevet kapta, 1910-ben pedig az étlapra is felkerült. A croque madame a monsieur "kistestvére", és abban különbözik elődjétől, hogy egy tükörtojás kerül a tetejére, úgy, mintha egy kalapot viselő hölgy lenne.

Elkészítése semmilyen különösebb konyhai jártasságot nem igényel, végeredményben pedig egy nagyon ízletes, laktató és mutatós reggelit kapunk.


április 16, 2020 6 megjegyzés
     A sütiknél vigasztalóbb finomságot el sem tudok képzelni egy eső áztatta őszi estén, hiszen nincs is jobb annál, mint egy forró zuhany után lekucorodni a kanapéra egy szelet kényeztető finomság kíséretében.

     Én mind a négy évszakban egész sokat sütök és főzök, a konyhámban pedig előnyben részesítem az idénygyümölcsöket.  
Az őszi szezon legnagyobb kedvence nálunk az alma, a piacon amíg elérhető, kilószámra vásárolom, ezért mára egy almás süti receptjét hoztam el nektek (a magyar alma ráadásul kiváló minőségű, és azt, hogy milyen egészséges, szerintem ecsetelnem sem kell, mert biztosan tudjátok ti is).
      
     Ez a recept nem különleges. Nem kellenek hozzá nehezen beszerezhető, szokatlan elnevezésű összetevők, anyagiakban sem kerül sokba, a sztárséfek sem ezzel villognak a youtube csatornáik és szakácskönyveik címlapján.
Ugyanakkor ez a recept roppant mód különleges - számomra legalábbis mindenképp -, merthogy kislány korom óta elkísér. Talán még a konyhapultot sem értem el rendesen, de már ott kuktáskodtam anyukám mellett a konyhában (főkóstolónak lenni igazi megtiszteltetés volt!), ma pedig én magam vagyok az, aki ezt a sütit készíti a családjának.
Már-már giccsesen hangzik, de tényleg az az almás pite ízlik a leginkább a férjemnek, amit én készítek neki a ma bemutatásra kerülő receptem alapján.
Fogadjátok szeretettel!



~~~ FAHÉJAS - ALMÁS PITE ~~~


HOZZÁVALÓK

- a tésztához
  • 380 g liszt
  • 200 g puha vaj
  • 2 tojás 
  • 1,5 ek. cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • csipetnyi só
  • 0,5 dl hideg víz
  • fél cs. sütőpor
- az almatöltelékhez 
  • 1 kg alma
  • 10 dkg darált dió
  • 1 marék mazsola (opcionális)
  • 20 dkg porcukor
  • 1 tk. fahéj
  • 1 db citrom


ÍGY KÉSZÜL
01 | A tészta egy klasszik linzertészta - összegyúrjuk az összetevőit, kis cipót formázunk belőle, és a hűtőbe rakjuk legalább egy órára.

02 | Amíg a tészta pihen, meghámozzuk és kimagvazzuk az almákat, lereszeljük, a citrom levével, a fahéjjal és a cukorral pedig ízesítjük. Ilyenkor rakjuk bele a mazsolát is, amiről tudom, hogy megosztó, így aki nem szereti, az nyugodtan elhagyhatja. 
Az elkészült almatölteléket közepes lángon addig pároljuk, amíg elfő a leve.

03 | A sütőt 180 fokra előmelegítjük. 

04 | A tészta negyedét levágjuk és félretesszük (ebből lesz a dekoráció a pite tetején), a többit 3-4 mm vastagságúra nyújtjuk. 
Egy nagy piteformát kivajazunk, kilisztezünk, a kör alakúra nyújtott tésztával kibéleljük, majd villával megszurkáljuk, hogy szépen, egyenletesen tudjon megsülni.

05 | A tésztára egy vékony dióréteget szórunk: ez egyrészt nagyon finom, másrészt megakadályozza, hogy az alma esetlegesen eláztassa a tésztánkat. Ezután az almatölteléket oszlatjuk el a dión, de figyeljünk arra, hogy ne tegyük teljesen tele a formát, mert sütés közben egy picit emelkedik a tészta, a töltelék így kifolyhat.

06 | Elővesszük a félrerakott tésztánkat, kinyújtjuk, és szívecskéket (vagy kreativitásunktól függően bármit: leveleket, csillagokat, rácsot, stb. ) formázunk belőle, majd rátesszük az almatöltelék tetejére.

07 | Előmelegített sütőben kb. 35 percig készre sütjük. 
Kihűlés után vaníliás porcukorral meghintve kínáljuk.



Ebből a pitéből létezik egyébként mindenféle energiaszegény, cukormentes, gluténmentes és ki tudja, milyen változat is, de ezeket még soha nem kóstoltam. 

Ha esetleg kipróbálnátok a receptem, írjátok meg, hogy hogy tetszett, ha pedig ti is készítettek már almás pitét, várom a praktikáitokat!

Jó sütögetést és kóstolást!



szeptember 24, 2018 No megjegyzés
      Gyerekkoromban soha nem múlt el strandolás anélkül, hogy gofrit ettünk volna, aztán valahogy feledésbe merült ez az édesség.
Pedig gyorsan és egyszerűen elkészíthető otthon is, "mindössze" egy gofrisütőt kell beszereznünk hozzá, ami nem túl nagy beruházás azt figyelembe véve, hogy nagyon hamar behozza az árát.
Nálunk a kerti partik szerves részét képezik ezek az édes falatok, de valójában egy univerzális, télen-nyáron elkészíthető desszertről van szó.

     A neten rengeteg receptet találhatunk, én is ott kezdtem keresgélni, próbálgattam, kóstolgattam, és végül a sokból összegyúrtam egyet, ami szerintem tökéletes - ma ezt szeretném nektek megmutatni.


július 16, 2018 No megjegyzés
Időről időre be szoktam mutatni nektek egy-egy virágot, mert ha róluk van szó, egyszerűen nem ismerek mértéket. Szeretem őket egy vázában látni, rajongok értük a kertemben, felhasználom őket dekorációként, gyakran adom és kapom ajándékba, és igen, beviszem a konyhámba is - merthogy sokkal több ehető virág él a környezetünkben, mint azt elsőre gondolnánk.

Tudom, hogy Magyarországon nem megszokott dolog a virágfogyasztás, Európa nyugatibb felében viszont (főleg német nyelvterületen) komoly történelmi és kulináris hagyománya van, úgyhogy higgyétek el, nem olyan rossz dolog ez. 

A mai posztomban az egyik első tavaszi virág, az illatos ibolya kandírozását fogom megmutatni nektek lépésről lépésre, mert ennek a viktoriánus csemegének nem nagyon lehet  ellenállni.

Az ötletet bátran ajánlom kezdő háziasszonyok számára is, mert a konyhai folyamat elronthatatlan, a végeredmény viszont lenyűgöző.

március 05, 2018 No megjegyzés
Az a helyzet, hogy megvan az a rossz szokásom, hogy imádom a kávét, és nem csak az íze miatt. 
Reggelente, mielőtt felébredne a család, és nyüzsgéssel telne meg az otthonunk, lekucorodom a nappalink kanapéjára - kezemben a kávémmal -, és átnézem a napi híreket, magazinokat lapozgatok, és e-maileket válaszolok meg.
"Me time" ez a javából!

A napindító kávém mellé mostanában egy pinterestes tipp nyomán egy rendkívül ötletes és végtelenül egyszerűen elkészíthető kávés kekszet is el szoktam rágcsálni, mivel azt vallom, hogy ami jó a szemnek, az jó a léleknek is.
A ma bemutatásra kerülő kávé ízű és kávébab alakú keksz gasztroajándéknak és vendégváró falatkának is kiváló!


január 09, 2017 No megjegyzés
A mézeskalács számomra a családi karácsonyok egyik legfontosabb finomsága. Gyerekkoromban többnyire nagymamám készítette nagy-nagy odaadással és figyelemmel, azonban az évek során mi, unokák is megtanultuk tőle azokat a rendkívüli fortélyokat, amiktől igazán ízletes, ínycsiklandó és ünnepi fogássá válik ez az aprócskafinomság.
Joggal gondolhatod, hogy mi lehet az elkészítésében különleges, hiszen ez csak csupán egy egyszerű mézeskalács: némi méz, vaj, liszt, és különböző fűszerek keveréke.
Pedig - szerintem - ennél azért sokkal többről van szó.
Nyilván ahány ház, annyi szokás, de ahhoz, hogy tökéletesen sikerüljön, nem lehet csak úgy a hozzávalókat összedobni. A tökéletes mézeskalácsban a méz édesen karamellizálódik, a fűszerek mennyei illatot árasztanak magukból, a tészta pedig fenségesen puha még napokkal a sütés után is.
A recept titka pedig egyszerű, és most, advent első vasárnapján meg is mutatom nektek!

november 27, 2016 No megjegyzés
Older Posts

FIFTY SHADES OF WOMEN

Évekkel ezelőtt az egyik egyetemi vizsgám elején a professzor arra kért, meséljek néhány szót magamról. Ugye, mondanom sem kell, hogy jobban lefagytam, mintha az egyik legkevésbé vágyott tételt húztam volna ki? Bemutatkozásból azóta sem vagyok jó, az önfényezéstől pedig a hideg ráz, ezért ahelyett, hogy teljesen irreleváns dolgokkal fárasztanálak itt benneteket, arra kérek mindenkit, hogy olvassatok a sorok között!

KERESÉS A BLOGON

Rendszeres olvasók

ENNYIEN MÁR JÁRTATOK ITT

ÍRJ ÜZENETET!

Név

E-mail *

Üzenet *

RENDSZERES OLVASÓK

PARTNEREIM


Alexandra Kiadó

Alexandra Kiadó

AVON

AVON

Manna Natúr Kozmetikum

Manna Natúr Kozmetikum

Magister Products

Magister Products

Created with by ThemeXpose